| Az
Intergraf Kft.-t 1982-ben négy magánszemély alapította,
akik jelenleg is tulajdonos ügyvezetői a cégnek. A
tevékenységi kör kezdetben a DUPONT nyomdaipari anyagok
és berendezések üzembe helyezésére, technológiai beállítására
korlátozódott, majd rövid időn belül általános szervíztevékenységgé
fejlődött.
A tevékenységi kör 1984-ben ofszet,
1987-ben flexó formakészítéssel bővült, majd az 1989-ben
megalapított Omigraf Kft. átvette az ofszet előkészítési
tevékenységet. A társadalmi-gazdasági változások 1992-ben
lehetővé tették az önálló kereskedelem beinditását is. Kezdetben
forgalmazott termékeink elsősorban a DUPONT filmjei, proofanyagjai,
ofszet- és flexográfiai lemezei, illetve az anyagok kidolgozásához
szükséges berendezések voltak. Mára partnereink között tudhatjuk
a KODAK Graphic Communications, valamint a CHIMIGRAF Iberica
multinacionális cégeket is. A vállalkozás 1998-ban megalakította
romániai leányvállalatát a hasonló tevékenységi körrel rendelkező
Carpatgraf Rt.-t.
1994 óta az Intergraf Kft. a Budapest,
VIII. kerület, Víg utcai, saját tulajdonát képező épületben
működik, ahol irodái, raktárai és termelő területei vannak.
Az
Intergraf Kft. a hazai nyomda- és csomagolóipar jelentős
tényezőjévé vált az alapítása óta eltelt több mint
húsz esztendő alatt.
A cég jelenlegi tevékenységei:
|
- Kodak Graphic Communications filmek, ofszetlemezek és berendezések
- DuPont Cromalin® proofrendszerek, Cyrel®
flexólemezek és
kidolgozó-berendezések, Sontara® törlőkendők
- Chimigraf alkoholos és vizes bázisú flexófestékek
Partnereink között egyaránt megtalálhatók
a kis, közepes és nagy nyomdák, reprostúdiók.
Üzletpolitikánk a személyes vevőkapcsolatra,
a kiváló minőségű termékek forgalmazására, a vevők
rugalmas kiszolgálására, a termékekhez kapcsolódó műszaki
szaktudásra, valamint a versenyképes árak alkalmazására
épül. |